Üdvözöllek a
Pöttyös Kert háza táján!

Találsz itt minden jót, ami csak a kerttel, termeléssel, kacsákkal, fenntarthatósággal kapcsolatos.

Kert
A kertem több területből tevődik össze, mert az volt a célom, hogy minél közelebb legyen az otthonomhoz. A kezdetekkor több szomszédos faluban voltak földjeim, amiket fokozatosan eladtam, és abból vásároltam meg a jelenlegi területeket. Igazából ezek belterületi telkek, kertészkedésre kicsit drága mulatság volt. Ebből is látszik, mennyire nagy szerelem ez nekem. Minden pénzt megér, itt éltek a dédszüleim is, ez az én szülőföldem. Ami épül, szépül évről évre.
Pont ezt szeretném nektek megmutatni, hogy mennyi sok apró részletből lesz komplett egy kert. Ez egy örökké tartó kapcsolat, mindig kell vele foglalkozni, és nem rövidtávú befektetés. Engem boldoggá tesz a gondolat, hogy a leszármazottaim majd itt fognak pihenni az almafa alatt, amit én ültettem.
Szóval a kertben évszaknak megfelelően láthatsz krumplit, borsót, répát, salátaféléket, céklát, paprikát, padlizsánt, paradicsomot, babot, káposztát, tököt, hagymát, cukkinit, gyümölcsfákat, az összes fűszernövényt, amit csak ismersz, és persze rengeteg virágot mindenfelé. Ha ezek termesztése, nevelése érdekel Téged, de nem tudod, mit mikor és hová tegyél, akkor nálunk a helyed. Gyakorlatban is kipróbálhatod Magad, mindig akad feladat. Sok szeretettel és türelemmel fogadjuk a nulláról indulókat is, tudom, hogy minden kezdet nehéz. A cél, hogy ellásd Magadat, családodat. Hosszútávon pedig a földünk megvédése érdekében is fontos, hogy önellátók legyünk.
Kedvenc idézetem:
A természet - valóság. Egyszerűen - van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját.
(Biegelbauer Pál)

design & code: